A nagy kérdés, ami már a tervezési folyamat óta kínoz minket: kivel építtessünk???
Egy kivitelező vagy mi magunk intézzünk mindent?
Rengeteg érv és ellenérv mindkettő mellett és ellen. A lényeg: mindenki mást mond!
2012 márciusában volt az első "tárgyalásunk". Belelkesedtünk, aztán felkúsztak az árak...duplájára...
Oké, mégsem kell kivitelező.
Elmentünk tapasztaltabb építtetőtől tanácsot és telefonszámokat kérni.
Kőműves: megfogadtuk, akit ajánlott.
Eleinte az építési engedélyre vártunk. Aztán meg a tavaszra, aztán meg fogalmam sincs, hogy mire, mindig volt valami kifogás, és 2013 nyarán úgy döntöttünk, hogy mi már nem várunk tovább, mert mindig a "jövő héten kezdek" sosem jött el. Uram felhívta, és közölte vele, hogy nehogy kezdjen a jövő héten, búcsút intünk egymásnak.
Szűk másfél év várakozás után megint ott ültünk a semmi közepén, és kezdhettük elölről a keresgélést. Mit mondjak....hát elkeserítő volt.
Ács: akinek a számát megkaptuk, egyszerűen soha nem volt elérhető. Nem hívott vissza, úgyhogy még az elején fel is adtuk ezt a dolgot. Az asztalos (következő bekezdés) ajánlott egyet, vele meg is állapodtunk.
![]() |
| A sehol sem létező "veszélyes" ablak. |
Ablakok: elég sok árajánlatot kértem műanyag és fa ablakra is. Gondolkoztam az amerikai típusú ablakon is, arról is kaptam pár ajánlatot. A hagyományos ablakoknál pedig szerettem volna, ha pár közülük kifelé nyílik, mint pl az ablakba beülős részen, vagy a konyhában a mosogatónál. Erre mindenki azt írta, hogy nem lehet, valaki nagyon kedvesen azt válaszolta, hogy biztonsági okokból egyáltalán nem ajánlott, és egyébként is drága, így ajánlatot se adott rá.
Milyen kedves, hogy gondol az anyagi lehetőségeimre.... :S
Szóval NINCS kifelé nyíló ablak, és hülyeség is, és gondolnak a biztonságomra és anyagi helyzetemre....
Az amerikai ablaknál az osztásokat nem tudták volna szépen megcsinálni, mert van egy szabvány, ami persze nem az én ablakom :D
Úgyhogy erről szép lassan lemondtam. Maradt a sima.
Műanyag vagy fa?
Műanyagra mindenkitől kb ugyanazt az árat kaptam. Kifelé nem nyílhat. Egyetlen egy asztalos írta, hogy megcsinálja a kifelé nyílót.
Ezzel a döntés megszületett. Fa fehér ablakokat akarok!!!! Kész.
Tehát egy biztos pont volt az életünkben: az asztalos.
Aki keresgélt nekünk ácsot, meg legalább 3 kőművest.
Visszatérve a kőműves problémánkra, kb 6-7 új árajánlatot kértem, nagy lelkiismeret furdalás közepette, hogy szegények mennyit számolnak, de mivel valaki pl 3-szoros áron hozta volna tető alá a házunkat, mint a másik, hát...nem dönthettünk hirtelen.
Az egyikük (akiben egyébként nagyon bíztam) telefonban le is üvöltött, hogy mit képzelek, ő nem fog számolni, mert akkor majd félredobom őt, és ismeri a fajtámat. Mindezt egy kellemes megbeszélés, és több telefonos egyeztetés után, nulla előzmény nélkül, csak azért, mert mástól is kértem ajánlatot. (Egyébként többször említette, hogy jár vmi kezelésre, lehet meg kellett volna kérdeznem, hogy az idegeivel van-e probléma, mert akkor felkészültem volna)
Aztán választottunk, és megbeszéltünk mindent, amikor az utolsó utáni pillanatban bejött még egy jobb ajánlat, és iszonyatosan égett a pofámról a bőr, de őt választottuk.
Így egy kivitelező lett megbízva a szerkezetkész állapot befejezéséig.
Én kikértem a saját árajánlataimat a tüzépektől anyagra, és mondtam, hogy az anyagot biztosítom.
A kivitelezőnk a gördülékeny munka érdekében abban segít, hogy ő hozza az anyagot, és garantálja, hogy az általam kigyűjtött legkedvezőbb ajánlattól nem hoz drágábbat, ha valamit nem tud ezen az áron beszerezni, akkor én hozom a tüzépemről. (Ilyen pl a tégla, amit extra gyorsasággal ki is fizettünk, mielőtt rárakták volna az útdíj árát)
A többi munkálatokat kivitelező közreműködése nélkül végeztetjük el. Ezeknek a személye egyelőre még képlékeny.
Illetve, ha az életben eljutunk odáig, a burkolást, festést mi magunk csináljuk.
A megállapodás után egy héttel el is kezdődtek a munkálatok, a bonyodalmak folytatódtak (szerencsére nem a kivitelezővel), és persze van egy nagy juhhhhúúúúúú is :D

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése