Lassan meghülyülünk (legalábbis én), hogy megjött a lóvé, és senki nem tud kezdeni.
Ma elmentünk tárgyalni a víz-fűtés felelőssel, következő hét közepén kezd.
Aztán elmentünk a házhoz beszélni a konyhabútort készítő asztalossal. Ami engem csak még jobban elbizonytalanított, hogy akkor most hány centi itt-ott...stb...pedig eddig világosan tudtam, mit akarok! :D Ezt a képet adtam neki, hasonló kell, szürke, saját ajtóink vannak, munkalap megvan, mosogató megvan, és persze nem lesz ennyi szekrény felül, mert mi tele vagyunk ablakkal.
Aztán kimentünk a kocsihoz, amit Édesapámtól kértünk kölcsön, mert szerelőnél van a miénk, hogy behozzuk a szekrény ajtókat a csomagtartóból.
Amikor rájöttünk, hogy a slusszkulcsot sikeresen bent hagytuk, a kocsit bezártuk.
Néma üvöltés befelé. Majdnem egymásnak estünk, de az asztalos előtt kénytelenek voltunk türtőztetni magunkat.
Ja, a poén, hogy mindkettőnk telefonja is a kocsiban maradt.
Az uram fejből tudta Édesanyja számát, ők kijöttek....drót, kocsifeltörés....sikertelen.
Irány Nyiregy, 70km a pótkulcsért.
Mire megérkeztünk (én mentem velük), anyám sík ideg, hogy hol voltunk eddig, hívott ezerszer, kölykök tomboltak, stb.
Aztán pótkulcs keresése, nincs meg, ennek hiányában fűrészlappal indult vissza anyós és sógor kocsit feltörni.
Félúton jártak, amikor meglett a kulcs a garázsban egy dobozban. Visszafordulni már nem tudtak, mert menni kellett sógor kocsijáért.
Unokatesó ugrasztása szomszéd faluból, apámmal irány a ház. Este 10-kor.
Én éjfél után kidőltem a várakozásban.
Volt még egy közúti ellenőrzésük, használt szonda, steril kérése, minden rendben.
Hajnal 1: hazaértek.
De legalább konyhabútor lebeszélve, és a vizes is kezd jövő héten.
